Éjszaka még Nurniaéknál voltam(aki a KISA titkárnője volt ekkor), teáztunk(koreiai teát használnak, amit Mijin hozott!), és megbeszéltük a hajnali indulás részleteit. Mivel nem tudtuk a teljes létszámot, aki feliratkozott az útra, ezért úgy döntöttünk, hogy együtt indul el hajnali 4 órakor a lakónegyedünktől… Elköszöntem, majd pár órát aludtam – volt, aki le sem feküdt már, mert feleslegesnek ítélte-, majd 3 kor már fel is keltem. Elvégeztem a reggeli teendőimet, áramtalanítottam a szobámat, reggeliztem, majd a előre elkészített csomagjaimmal elindultam Nuriaékhoz. Ahogy kopogtattam, kissé lassan nyitották ki, ugyanis elaludtak. Volt is nagy riadalom, és kapkodás(mint később kiderült, otthon is hagytak ezt-azt). Segítettem nekik pakolni, majd a megbeszélt időben el is hagytuk a házat, igaz, a lányok nem voltak túlságosan felkészülve(a vizes haj, és egyebek elég kellemetlenek voltak számukra). Ahogy sétáltunk le az egyetemre, ahol a busz várt már ránk, hirtelen egy kisebb csapatot értünk be. Többen is jöttek a környékünkről, mint gondoltuk. Minket is beért egy nagyobb – szintén a szomszédokból verbuválódott- csapat, és mire leértünk az egyetemre, azt vettük észre, hogy a cserediákok közül, akik a szomszéd lakásokban laktak, szinte mindenki jelentkezett a kirándulásra. A buszvezető, hűen a finn precizitáshoz, pontban 4 órakor el is indult – itt elég kellemetlen, ha valaki késik…

Mivel sokan nem aludtak előző este, illetve a korai kelés hatására és az állandó sötétség miatt, hamar elcsendesültünk és elaludtunk a buszon. Két óra múlva felkeltem, és a megszakadt beszélgetést folytattam Christinnel, a Hong-Kongból érkezett lánnyal, aki Mónikával(az egyetlen magyar lánnyal) lakott együtt az én épületemben… Képeket mutogatott a városáról az Iphone-ján, és mesélt sok érdekességet.

Az út elég izgalmas volt számunkra, mivel nem voltunk hozzászokva, hogy jeges-havas,takarítatlan úton 100-al buszozzunk.

Mindezt egy olyan sofőrrel, aki vezetés közben a kormányon olvasott és sms-ezett…

A táj lenyűgöző volt, bár már megszoktuk a havat, így visszanézve ismét elámulok, hogy mennyi időt töltöttünk a havas kontinensrészen.

Pár óra múlva már közel jártunk a szállásunkhoz. Az úton közlekedő síelőkre és a kóválygó rénszarvasokra kis táblák hívják fel a figyelmet

A központban egy bolt, egy posta, és pár kisebb hotel van, melyek a szomszédos hegy sí forgalmára alapozva vetették meg itt a lábukat.

Persze, az egyéb extrém sportok kedvelő is megtalálják itt a számításukat, ugyanis több üzlet is kínál Hómobilozási és egyéb lehetőségeket…

Az idősebb helyiek egy különleges és egyszerű szerkezettel járkálnak, mely használhatóságát úgy érzem, nem szükséges ecsetelni.

A helyet Lettovilla-nak nevezték:

Miután megvásároltuk a boltban a szükséges élelmet és egyéb dolgokat, amik az elszigetelt szálláson az erdőben elengedhetetlenek, indultunk is tovább, hogy meglátogassuk a közeli Hasky farmot.

A farmon dolgozó hölgyek készségesen körbevezettek a területen, elmesélték a tudnivalókat, a kutyák jellegzetességeit, és gyorstalpalón elsajátíthattuk a szán használatát és mőködését.

Miután megtudtuk, hogyan érdemes cselekedni rendkívüli helyzetekben, és milyen az általános Husky szánvezetés, neki is indulhattunk rögtön kipróbálni ezt az ősi közlekedési módot. Az alapvető motívum a határozottság volt…

Már a kutyaszánokat felkészítve vártak bennünk bent az erdőben.

Kedves segítőink vigyáztak, hogy a kutyák ne szökhessenek el, amíg mi át nem vesszük az irányítást.

A kutyák már alig várták, hogy indulhassanak, és ahogy az ember felemelte a lábát az acél fékekről, a hat szánhúzó kutya csaholva vette neki magát az ősi feladatának, mely a vérébe van kódolva már évszázadok óta…

A nyers erő, mellyel a kutyák húztak minket lenyűgöző élménnyel párosult, ahogy ott bent, az erdőben a kutyákkal siklottunk a ropogós hótakarón…

Miután vége szakadt ennek a hihetetlen élménynek, körbemehettünk a kutya farmon, és megismerkedhettünk a szánhúzó kutyákkal egy kicsit közelebbről…

A nagyokkal…

… és a kicsikkel…

Miután nem tudtuk rávenni a helyieket, hogy elvigyünk akár egy kis Husky-t is, kissé búsan távoztunk, és forró csokiba fojtottuk bánatunkat.

Majd folytatódott az utunk a rénszarvas rezervátumba, de mielőtt még eljutottunk volna oda, készítettünk pár csoportképet. Az egyhangú beállítást igyekeztem megtörni már az 5. ugyanolyan fényképnél…

folyt. köv.

]]> http://joesdaily.wordpress.com/2008/12/06/lappfold-igaz-arca/feed/ 0 Joe dsc_00081 dsc_0017 dsc_0018 dsc_0019 dsc_0023 dsc_0028 dsc_0042 dsc_0057 dsc_0064 dsc_0067 dsc_0070 dsc_0096 dsc_0122 dsc_0124 dsc_0157 dsc_0168 dsc_0197 dsc_0188 dsc_0206 dsc_0243